Életünk során számos olyan helyzettel találkozunk, ahol elengedhetetlen a megfelelő mértékű önismerettel rendelkeznünk. Amikor elvállalunk egy feladatot, tudnunk kell, hogy alkalmasak vagyunk-e annak elvégzésére. Amikor párkapcsolatunkban konfliktus alakul ki, hasznos látnunk, hogy milyen belső mozgatórugók és visszatérő játszmák irányítanak bennünket. Ugyanez vonatkozhat az igényeink tiszta és nyílt megfogalmazására. A hétköznapi életben és segítő szakmák képviselői számára tehát egyaránt kiemelten fontos képességként tekinthetünk az önismeretre. A pszichológusok között például igen elterjedt, hogy óraszámokban hivatkozzanak saját önismeretükre. „Nekem már 200 óra önismeretem van!” – szokták mondani. Mit jelent ez? Miért fontos ezt a számot minél magasabbra tornászni? Hogyan szűkíthetjük az önismeretet számokra, amikor az egész élet egy folyamatos önismereti folyamat?

A pszichológus is jár pszichológushoz

Pszichológusként, segítő szakemberként az önreflexiós képesség még fontosabb, mint más szakmák képviselői esetén. Ennek több oka is van. Egyrészt felelősséggel tartozunk mindazokért, akik hozzánk fordulnak segítségért, és nem kockáztathatjuk, hogy alacsony önismeret mellett reakcióink a saját nehézségeinkből és privát tapasztalatainkból táplálkozzanak.

Egy ülés során a legfontosabb feladatunk fókuszáltan a jelenlévő kliensre figyelni és kizárni minden személyeskedést a helyzetből.

Ehhez viszont képesnek kell lennünk rá, hogy felismerjük és monitorozzuk a saját magunkban felmerülő érzéseket, gondolatokat. Másrészt hogyan is várhatnánk el hitelesen bárkitől, hogy mélyítse saját önismeretét, miközben mi magunk nem tesszük? Nem véletlen tehát, hogy a pszichológusi képzési rend előírja – képzési típustól függően – különböző óraszámú (legalább 100 óra) önismereti munka elvégzését.

Az önismeret elemei

Na de ennyit a pszichológusokról, most lépjünk ki ebből a keretből, és tekintsünk rá az úgynevezett Johari-ablakra (1. ábra).

Ez az ablak azt szemlélteti, hogy mit látunk önmagunkból és mit látnak belőlünk mások.

Minden emberre jellemző, hogy vannak bizonyos ismeretei saját magáról, melyek egy részét nyilvánossá tesz (nyílt), más részét viszont megtartja önmagának (rejtett). Emellett viszont olyan oldalai is vannak, melyekre saját magának nincs rálátása – ezek egy részét a külvilág látja (vakfolt), egy másik része viszont előttük is rejtett marad (ismeretlen). Az önismeret bővítése ebben a keretben nem más, mint az önmagunkról való tudás, a nyílt és rejtett zóna tágítása.

1. ábra – Johari-ablak

Önismeret a gyakorlatban

Nézzünk egy példát: Szervezetdiagnosztikai munkám során időnként lehetőségem van megfigyelni, hogy a megrendelő szervezet munkatársai milyen módon működnek társas helyzetekben. Ezt követően a dolgozóknak visszajelzést adunk. Időnként előfordul, hogy amikor visszajelzést adok egy személynek a működéséről, határozottan állítja, hogy neki márpedig eddig senki nem mondta, hogy a viselkedése olyan, amilyennek én leírom, például hogy túláradó kommunikációjával a többiekbe fojtja a szót. A véletlen folytán előfordul, hogy a közvetlen munkatársaknak is én adok visszajelzést. Meglepő módon egymástól függetlenül 3 személy nyilatkozza ugyanazt bőbeszédű barátunkról, miszerint mellette sajnos nehéz képviselni saját gondolataikat. Hogyan néz ez ki a Johari-ablak keretein belül? A középpontban lévő kollégának igen jelentős vakfoltja van saját kommunikációjára nézve, ami mindaddig fennmarad, amíg valaki nem ad neki visszajelzést róla. Ennek következményeképpen kialakul egy sajátos dinamika környezetében: a beszélgetései idejének nagy részében az ő hangját lehet hallani, amit társai akarva-akaratlanul elfogadnak, ő pedig megerősítve érzi a sok beszéd előjogát. Mindeközben ő érthető módon úgy érzi, hogy minden rendben van, míg a jelenlévők a beléjük fojtott szó feszültségét elfogadással palástolják. Ezzel azonban ők is részeseivé válnak egy ördögi körnek, mellyel fenntartják kollégájuk előnytelen magatartását, amelyben így nem válik motiválttá a fejlődésre.

Az önismeret és önfejlesztés felelőssége ettől függetlenül mindig a saját kezünkben van.

Egy másik példa: A pszichológiai tanácsadási alkalmak során a tanácskérő jellemzően valamilyen elakadással, pl. pályaorientációs kéréssel keres meg minket. A közös munka során azon vagyunk, hogy hétről hétre a megoldás felé haladjunk, esetünkben a megfelelő pálya vagy munkaterület kiválasztása felé. Amikor pályaorientációt végzek valakivel, minden esetben a személy tapasztalataiból, képességeiből, érdeklődéséből, valamint a környezeti realitásokból indulunk ki. Munkánk során sokat beszélgetünk olyan dolgokról is, melyek a kliens számára hozzáférhetőek, ám az esetek jelentős részében kevéssé átgondoltak részéről. Tehát egy ilyen alkalom során az ő rejtett énrészét hozzuk a felszínre. Egyik kliensem például vendéglátási területen végezte tanulmányait, ám igen hamar rájött, hogy nem élvezi a vele járó feladatokat. Beszélgetéseink alkalmával kiderült, hogy igen introvertált személyiségről van szó, aki örömét leli a precíz munkavégzést igénylő feladatokban. A tanácsadási folyamat során eljutottunk oda, hogy szívesen elvégezne egy könyvelői tanfolyamot, hogy aztán olyan munkát végezhessen, ami közelebb áll hozzá. Ebben a kontextusban neki volt tudása arról, hogy a vendéglátáshoz kapcsolódó feladatok nem komfortosak számára, ám ahhoz, hogy mi a számára motiválóbb terület, közös gondolkodáson keresztül jutottunk el.

Amikor pszichológiai kérdőíveket, teszteket töltetünk valakivel, az a teszt formájának függvényében egyaránt adhat információt az ő nyílt és rejtett énrészéről, valamint vakfoltjáról és akár tudattalanjáról is. A pszichológiai tanácsadás során ez utóbbival ritkán foglalkozunk, mivel a tudattalan tartalmak feltárása a pszichoanalitikus terápia feladata. Egy önbevallásos teszt eredményeit nézegetve a kitöltő az eredmények egy részén jellemzően nem lepődik meg, azt állítja, hogy valóban, ezek jellemzőek rá. Ám mindig vannak olyan tulajdonságok, képességek, melyekre rácsodálkozik, mert például még sosem gondolkodott rajta.

Jól megfogalmazott és célzott kérdésekkel ezek a rejtőzködő területek is feltárhatóak.

Mi tehát az önismeret célja?

Az önismeret lényege tehát, hogy a magunkról alkotott kép bővítése által képesek legyünk fejleszteni saját megéléseinket és társas kapcsolatainkat egyaránt. Ehhez a saját magunkkal kapcsolatos tapasztalataink tudatosítása, valamint a másoktól érkező visszajelzések elengedhetetlenek, hiszen

mindig maradnak olyan területek, melyek saját szemünk számára láthatatlanok vagy rejtettek.

Emiatt érdemes arra törekednünk, hogy életünk során minél több visszajelzést gyűjtsünk be. Ehhez igen fókuszált segítséget tud nyújtani egy pszichológus, akinek segítségével tengernyi tapasztalatunkat egy szűrőn átengedve kiemelten azokat a területeket vizsgáljuk meg, melyek az önfejlődéshez és a sikeres társas együttéléshez kiemelten hozzájárulnak. Az önismeret mélyítésének ez a szintje pedig valóban órákban mérhető.

Szakirodalom

Luft, J. & Ingham, H. (1955). The Johari window, a graphic model of interpersonal awareness. UCLA, Los Angeles.