Egy olyan szakmai team vagyunk, amelynek tagjaiként hasonló szemlélettel rendelkezünk, ez egyben jó alapot nyújt közös pszichológiai munkánkhoz. Mindannyian egyet értünk abban, hogy életünk során adódhatnak olyan helyzetek, melyekben megtorpanunk, és egyedül nehéz rálátni, hogy az adott helyzetből hol van a kiút. Ilyenkor hasznos megoldást jelenthet olyan szakértők támogatása, akik kívülről célzottan tudnak kilátást nyitni a helyzet feloldására. Hiszünk benne, hogy ez együtt, közös munkával elérhető.

Meggyőződésünk, hogy a család és párkapcsolat minősége túlmutat az őket alkotó személyek összességén. Ezek ugyanis kapcsolatok összetett rendszerei, melyek megannyi szabály és hagyomány mentén fonódnak össze és alakítják életünket. És minthogy egymás életének fontos részét képezzük, néha elengedhetetlen a problémákon legközelebbi hozzátartozóink részvételével dolgozni. Bizonyos esetekben akkor érhetünk el maradandó, minőségi változást életünkben, ha a kapcsolatainkon kezdünk el dolgozni.

Célunk, hogy pszichológusként, képzésben lévő pár- és családterapeutaként – szupervízió mellett – hatékony segítséget nyújthassunk mindazoknak, akik hozzánk fordulva bizalmat helyeznek együttműködésünkbe.