Rólunk

Drippey-Dévai Julianna

Pszichológus

Mindannyiunk számára léteznek olyan gondolatok, mondatok, melyek egy-egy életszakaszban sokat lendítettek a fejlődésünkön, változtattak azon, ahogyan a dolgokat szemléljük. Manapság egyre elfogadottabb szakember segítségét kérni a nehezebb élethelyzetek során, ennek ellenére sokszor megkérdőjeleződik szakmám fontossága, sokan úgy gondolják, minden nehézséggel meg kell küzdenünk egyedül, felesleges idegen embernek „kibeszélni” a gondjainkat. Számomra talán az egyik legmarkánsabb gondolat ezzel kapcsolatban az, amit egy képzőm fogalmazott meg: sebeink, sérüléseink, traumáink mindig másokkal kapcsolatosan történnek. Minden esetben ott van vagy épp hiányzik egy fontos személy ezekben a helyzetekben, ezért mindig a kapcsolatainkban sérülünk. Így a megoldás, a megkönnyebbülés vagy a változás sem lehetséges egy segítő, támogató, elfogadó kapcsolat nélkül.

Pszichológusként az egyik legfontosabb feladatnak tartom kialakítani azt a légkört, melyben a klienssel partnerként együtt tudunk dolgozni a kérdései, céljai mentén. Az önmagunkkal és a környezetünkkel meglévő kapcsolat ebben az elfogadó légkörben tud fejlődni, változni a leginkább. Képzésben lévő családterapeutaként rendszerben gondolkodom, mindig különböző rendszerek tagjai vagyunk, melyekkel nem tudunk nem kommunikálni, nem tudjuk kivonni magunkat hatásuk alól, legyen az a családunk, a párkapcsolatunk, a baráti társaságunk vagy akár egy intézmény.

Gyermek- és serdülő sématerápiás tanulmányaim segítenek abban, hogy segítségére lehessek klienseimnek azokban a helyzetekben, melyek intenzív érzelmi reakciókat váltanak ki. A sématerápiás eszköztár segítségével a kliens meg tudja érteni érzéseinek gyökerét és meg tudja változtatni reakcióit, viselkedését. Talán ez számomra a legszebb dolog ebben a hivatásban, kísérni és támogatni, ahogy egy-egy kliens (legyen az gyermek vagy felnőtt) egyre inkább meg tudja ismerni önmagát, egyre tudatosabbá válik a saját és mások működésével kapcsolatban. Azonban sokszor a változáshoz nem elég tudni, mi miért és hogyan történik bennünk vagy éppen milyen korábbi tapasztalat okozhatja a mostani nehézségeket. Elhagyni a játszmákat, felülírni a hiedelmeinket és a működésképtelen szokásokat nagy munka, melyben úgy hiszem segítségére lehetek annak, aki hozzám fordul.

Munkám során sokszor alkalmazok nonverbális eszközöket, mint például a rajz, a művészet, az asszociációs kártyák vagy a játék. Pszichológusként különösen fontosnak tartom a tiszta határokat és a transzparenciát. Mentálisan egészséges személyekkel dolgozom, munkámra jellemző, hogy nem terápiás mélységű, így elsősorban a jelenre és a jövőre fókuszálunk, a közösen kitűzött célok felé haladunk az üléseken.

 

Diplomám kézhez vételét követően gyógypedagógiai intézményben kezdtem dolgozni, ahol volt alkalmam tapasztalatot szerezni sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő, hiperaktív, autizmus spektrum zavarban érintett gyermekekkel és családjaikkal végzett munkában. Iskolapszichológusként gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkoztam. Emellett több évig tevékenykedtem HR területen, melynek segítségével rálátást nyerhettem a munkaerő-piaci helyzetre, elsajátíthattam a coaching szemléletű tanácsadást pályaválasztási kérdésekben, így karrierváltási kérdésekben is segítségére lehetek klienseimnek.

Fontosnak tartom a kurrens pszichológiai kutatási eredmények gyakorlati használhatóságának megmutatását, így a Mindset Pszichológiai Szaklapban és a Bebalanced Pszichológiai Pont online felületein találkozhat cikkeimmel. Külön érdeklődésem a tehetségfejlesztés, részt vettem a Develent Tehetségfejlesztő Program kidolgozásában és tréningek tartásában egyetemista célcsoportnak.

 

Egyéni tanácsadás keretein belül várom Önt

  • karriertanácsadásra amennyiben pályaválasztási, pályamódosítási kérdései vannak
  • életvezetési tanácsadásra amennyiben konfliktuskezelési, kapcsolati, kommunikációs nehézségei vannak
  • nevelési tanácsadásra, amennyiben gyermekével kapcsolatosan támadnak nehézségei

Család-, vagy párterápia keretében keressenek bizalommal, amennyiben

  • problémák adódnak az család életében
  • sajátos nevelési igényű, vagy beilleszkedési, tanulási, magatartászavaros gyermek nevelésével kapcsolatban nehézségek merülnek fel
  • párjával gyakoriak a megoldás nélküli konfliktusok, visszatérő problémák, eltávolodtak egymástól

 

Végzettségeim:

  • KRE BTK Pszichológia BA – Viselkedéselemző
  • ELTE PPK Pszichológia MA – Okleveles pszichológus Tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon
  • Magyar Családterápiás Egyesület – 200 órás családterápiás módszerspecifikus képzés, 150 órás önsimereti sajátélmény
  • Vass Zoltán-féle Hétlépéses Rajzelemzés Tanfolyam
  • Nemzetközi Sématerápiás Egyesület (ISST) által akkreditált Gyermek- és Serdülő sématerápia képzés
  • Williams Életkészségek Tréning
  • OH kártya instruktor képzés