Szolgáltatásaink

Az üléseken kétszemélyes helyzetben egy Ön által megfogalmazott elakadás mentén, közösen kialakított célt szem előtt tartva dolgozunk együtt. A pszichológiai tanácsadás módszereit latba vetve igyekszünk új szempontokat bevezetni és gazdagítani az Ön problémamegoldással kapcsolatos eszköztárát. Beszélgetéseink során kevesebb hangsúlyt fektetünk a múlt, gyermekkor emlékeinek felidézésére, inkább a jelen problémáit helyezzük fókuszba, az “itt és most”-ban gondolkodunk.

Hogyan kell elképzelni a folyamatot?

Egyéni tanácsadás keretében heti 1 alkalommal 50 percre találkozunk a problémától és céltól függően nagyjából 10-20 héten keresztül.

Az első alkalmak az ismerkedésről és a hozott probléma megfogalmazásáról szólnak. Ennek az első fázisnak a lezárásaként kitűzünk egy célt, amit a tanácsadási folyamat eredményeként el szeretnénk érni és meghatározzuk a további munka kereteit.

Hiszünk abban, hogy Ön önmaga legrátermettebb tanácsadója. Mi megadjuk a teret, bizalmat, kereteket és kérdéseken, feladatokon keresztül igyekszünk segíteni Önt abban, hogy megtalálja a céljainak megfelelő megoldást. Ehhez szükséges mindkettőnk aktivitása. Szakemberként célunk olyan bizalmas közeget teremteni, amelyben úgy érzi megoszthatja sikereit és átmeneti kudarcait egyaránt és mer igényeket megfogalmazni.

 

Milyen témákkal fordulhatnak hozzánk?

Igaz, hogy ahány ember, annyiféle történet és elakadás lehetséges, de megpróbálunk csokorba szedni néhány olyan témát, amiben segítséget nyújthat az egyéni pszichológiai tanácsadás:

  • életvezetési problémák (pl.: napirend, idő strukturálása)
  • döntéshelyzetek
  • pályaorientáció, pályaválasztási kérdések
  • kapcsolatok kialakításának/menedzselésének nehézségei (párkeresés, felnőttkori barátkozás)
  • fiatal felnőttkori krízisek (ún. “kapunyitási pánik”)
    • jövővel kapcsolatos szorongás, bizonytalanság
    • önálló élet kialakításának és a szülőkről való leválás nehézségei
    • elköteleződés nehézségei a magánélet és hivatás területein
  • veszteség-és gyászfeldolgozás (munkahely elvesztése, gyerekek kirepülése, szakítás, válás, haláleset)

Ön milyen témával fordulna hozzánk? Kíváncsian várjuk kérdéseit!

A gyümölcsöző együttműködés reményében arra biztatjuk, hogy kérjen időpontot nálunk, amennyiben úgy érzi segítségre lenne szüksége.