Főképp a pár-és családterápiákban, de az egyéni ülések alkalmával is sokszor azzal keresnek meg bennünket a klienseink, hogy a másokkal való viszonyuk konfliktusos, nem jutnak egyről a kettőre, nem értik a másik viselkedését. Ezek természetesen valós nehézségek, mégis az ülések alkalmával általában sort kerítünk annak átbeszélésére is, vajon hogyan alakul a kliens önmagával való kapcsolata, mivel ez jelentősen befolyásolja azt, másokhoz hogyan tudunk kapcsolódni.

A legtöbb esetben sokkal könyebben vesszük észre, ha a kapcsolatainkban nehézség támad, hiszen ott van egy másik fél, aki reflektálhat erre, visszajelez, a feszültség, ami a kapcsolódás nehézségéből adódik nyomasztó. Csupán az önismeretünk gyarapodásával juthatunk el arra a szintre, ahol már azt is időben észlelni tudjuk, ha az önmagunkkal való kapcsolódás siklik ki.

Legtöbbször ennek az az egyszerű oka, hogy másokkal mennyiségileg és minőségileg is többet foglalkozunk mint magunkkal. Ezt persze sokszor az élethelyzetünk okozza: kisgyerekes szülőknél például teljesen természetes, hogy a kis ember gondozása annyi energiát igényel, hogy sokszor egy „hogy vagy” kérdés is lefagyasztja a személyt, mivel idejét sem tudja már, mikor is gondolt ebbe bele.

Előfordul azonban olyan esetben is önmagunk háttérbe szorítása, mikor mások igényeinek kiszolgálását priorizáljuk. Sokszor például olyan családi mintákat hozunk, ami azt üzeni nekünk, akkor leszünk szerethetőek, ha feláldozzuk a saját igényeinket, ha csak a másik kedvét lessük. Ez az üzenet azonban igencsak távolít attól, hogy a saját szükségleteinkre figyeljünk, idejében észlelhessük, ha egy helyzet nem komfortos a számunkra, és legyen bátorságunk változtatni, ahelyett, hogy olyan viselkedések spiráljába kerüljünk, amit később magunknak is nehéz megmagyarázni.

Jöjjön hát most öt praktikus tanács, amit megtehetünk azért, hogy újra megtaláljuk magunkat:

1. Merjünk egyedül lenni – a legextravertáltabb személynek is szüksége van időnként egyedüllétre, hogy rendezni tudja az érzéseit, gondolatait. Figyeljük meg, milyen érzéseket kelt bennünk az egyedüllét? Szinte kényszeresen menekülnénk valami tevékenységbe, takarításba, munkába, vagy képesek vagyunk a semmittevésre?
2. Engedjük meg magunknak, hogy úgy érezzünk ahogy – vegyünk fel egy megfigyelő pozíciót a saját érzéseinkkel, gondolatainkkal kapcsolatban, ne próbáljuk meg elhessegetni vagy változtatni azokat, csak figyeljünk rájuk. A legnehezebb érzések is segíthentek nekünk, felhívják valamire a figyelmünket. Ha azonban tudatosan blokkolni próbáljuk őket, nem csak az érzelmi paletta árnyékos, hanem a napsütéses oldala is halványabb lesz: ha a dühünket, gyászunkat lefojtjuk, az örömünk és a hálánk sem tud kiugró lenni.
3. Gyakoroljuk a relaxációt, meditációt – ezekkel a módszerekkel segíthetünk a testünknek tudatosan ellazulni és feltöltődni. A szorongásunk, a negatív gondolataink, és a nehéz érzéseink is megnyugvásra találhatnak.
4. Merjünk nemet mondani – ez rettenetesen fontos a saját határok meghúzásában. Ha nehéz számunkra a nemet mondás, érdemes azt gyakorolnunk egy kevésbé éles helyzetben, például ha a hentes megkérdezi, maradhat-e az egy kiló húsz.
5. Tűzzünk ki és valósítsunk meg apró saját célokat – nem a gyermekünk vagy a partnerünk érdekében, csakis saját magunkért. Lehet ez egy utazás, tíz perc séta, egy régi hobbi gyakorlása vagy egy új frizura.

Ha észrevesszük, hogy életünk inkább mások körül forog, mint saját jóllétünk körül, álljunk meg egy pillanatra és lassítsunk le. Gondoljuk át, milyen a viszonyunk saját magunkkal, hogy mennyire a jelen élethelyzet és mennyire a mi döntésünk eredménye, hogy eltávolodtunk az érzéseinktől, önmagunktól és kíséreljünk meg a felsorolt módszerek egyikével jobb viszonyt kialakítani magunkkal, hiszen az ebbe fektetett munka mindenképp hozzájárul mentális egészségünk növeléséhez.